Kedves Látogató!

  • Ebben a táblázatban a sarlósfecskékről, gyurgyalagokról és fecskékről feltöltött érdekesebb megfigyelési adatok láthatóak. (Kivéve, ha az egyes fajok menüpontjaiból jutott el ide, mert akkor csak az adott fajra vonatkozó adatok szerepelnek a táblázatban.) - Töltse fel Ön is érdekes megfigyeléseit!
  • Mi számít érdekes megfigyelésnek? - Például, ha figyelemmel követi a tavasszal megérkezőket, akkor az első érkezések adatait mindenképpen töltse fel! Ha idő hiányában nem számlálja meg a fészkelőhelyeken a fészkeket (a fészkek és a költőpárok számlálását ne ide töltse fel, hanem a Fészkelőhelyek menüpont alatt!), de pl. nagy számban lát fecskéket egy-egy ház körül, vagy a panelházak között vijjogva nagy sebességgel repülő sarlósfecskéket figyelt meg, akkor ezeket az adatokat töltse fel ide! Ha nyár végén nagyobb gyűlekező molnárfecske csapatokat lát a villanyvezetékeken, épületeken vagy nádasba éjszakázni behúzó füsti fecskék vagy partifecskék kisebb-nagyobb csapatait látta, azokat is ide töltse fel! Ha ősszel vonuló és pl. tavak felett vadászgató csapatokat látott, vagy késő ősszel akár egy-egy kései vonulót, azt is ide kérjük feltölteni! (Korábban (2010-2012. között) elsősorban a megérkező első fecskék adatait vártuk ide, de 2013-tól már minden olyan érdekes megfigyelést, amit az előző mondatokban említettünk.)
  • Érdemes végignézni ezt a videót is, ha az adatbázis működéséről és a feltölthető adatokról szeretne többet megtudni! >>
  • Ezt az adatbázist a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Monitoring Központja működteti.
  • Ha fel szeretné tölteni megfigyeléseit az adatbázisba, akkor előtte szükséges lesz regisztrálnia, amit a következő linkre kattintva is megtehet: Regisztráció >>
  • Ha jelszavát elfelejtette, akkor a következő linkre kattintva, kérhet egy ideiglenes jelszót: Elfelejtettem a jelszavamat. (Az ott leírtaknak megfelelően járjon el!)
  • Ha korábban már regisztrált, akkor nincs más teendője, mint a fenti Belépés linkre kattintani.
  • Kérjük, hogy az adatbázissal kapcsolatban felmerülő problémákkal és kérdésekkel forduljanak munkatársainkhoz, a fecskefigyelo@mme.hu e-mail címen!
  • Biztonsági okokból az adatbázis egy idő után automatikusan kiléptet, ha hosszabb ideig nem érzékel aktivitást. Ilyen esetben csak akkor folytathatja tovább a munkát az adatokkal, ha újra belép.
  • Kérjük, olvassa el a táblázat alatt található Útmutatót és az érdekes megfigyelésekkel kapcsolatos további információkat!

 

Érdekes megfigyelések
TelepülésPontszerű adat?Hely megnevezéseFajDátumMegfigyelés gyakoriságaPéldányszám±Fészeknél történt a megfigyelés?MegfigyelőMegjegyzésFeltöltőMódosítás dátuma...

Tiszapalkonya

Kossuth út 25

füsti fecske

2024-04-07

naponta

4

bobojj

Április 03-án érkezett az első pár, majd 6-án ismét jött egy pár

Szabó Béla

2024-04-07 17:15:55

Tiszapalkonya

Kossuth út 25

füsti fecske

2023-04-15

naponta

4

bobojj

Ápr.1-én láttam az első fecskét,majd jött a hideg,szeles,esős idő és a fecske eltünt.Ápr.11én negyedmagával jött vissza azóta minden nap látom őket sőt az egyik pár már javítgassa a fészkét.

Szabó Béla

2023-04-15 14:56:50

Tiszafüred

Janafoki út, Tiszaörvény

füsti fecske

2023-04-13

naponta

2

6ila

A 2-ből az egyik az újabb, a másik (szerintem) a márc. 31-i egyed (azóta is többször láttam, de ma este repkedett "vele" az újabb madár.

Hankóczi Attila

2023-04-13 19:20:40

Tiszafüred

Szabics kikötő, Tiszaörvény

füsti fecske

2023-04-12

ritkábban

2

6ila

2 repülő egyed, du. melegedő időben

Hankóczi Attila

2023-04-13 19:14:04

Tiszafüred

Janafoki út , Tiszaörvény

füsti fecske

2023-03-31

naponta

1

6ila

Az ez évi 1. Reggel, napos, hűvös, de melegedő idő. Hosszan "dróton" időzött. Később repkedő egyed (uő?) is volt, sőt házhoz is behúzott (uő?). 1. rögz. MMXXIII. III. 31.pént.

Hankóczi Attila

2023-03-31 20:17:47

Tiszafüred

Esze T. u. (Tiszaörvény, Kormorán kiköt. öblözete

füsti fecske

2022-04-23

legalább hetente

30

3

6ila

Szemerkélős, hűvös szomb. de. a kiterjedt vízfelszín fölött cm-ekre cikáztak, vadásztak. A közelben vannak fészkeik, nádtetős fészerben (Korm.kikötő)

Hankóczi Attila

2022-04-24 17:15:53

Tiszafüred

Külsőkertsor u. / Görbe u. sarok

füsti fecske

2022-04-14

legalább hetente

1

6ila

Utcai légvezetéken ült, késő du. napos, száraz, melegedő időben. Korábbi években is mutatkozott kb. ezen a helyen, feltehetően közeli fészek lehet itt.

Hankóczi Attila

2022-04-14 19:32:14

Tiszapalkonya

Kossuth út 25

füsti fecske

2022-04-11

naponta

1

bobojj

Meg jött az első füsti fecskénk!Enyhén felhős gyenge szél,11fok.

Szabó Béla

2022-04-11 10:00:01

Tiszafüred

Füredi út (Tiszaörvény)

füsti fecske

2022-04-08

naponta

2

6ila

Hűv.felhős, némi eső regg. majd napos, melegedő, szeles de. 1 füsti jelent meg, hangja is volt, majd újabb egyed, aztán egy 3. is, de az molnár volt. Kora du. egyszerre is mozgott mind 3. (1.rögz.MMXXII.IV.8.péntek)

Hankóczi Attila

2022-04-10 18:21:12

Tiszapalkonya

Kossuth út 25

füsti fecske

2021-10-15

0

bobojj

Idei évben nagyon jó költés volt.Nagyon sok kis fecske járt vissza a vonulásig.Előző években hasonlót nem tapasztaltam,általában kirepülés után a ragadozók "levadászták"őket és szinte egy kis fecskét sem láttam vissza járni.

Szabó Béla

2021-10-15 09:52:05

Szentendre

Dunaparti kerékpárút

füsti fecske

2021-08-06

ritkábban

15

10

Surányi Kristóf

Surányi Kristóf

2021-08-07 15:03:04

Tiszapalkonya

Kossuth út 25

füsti fecske

2021-05-25

naponta

8

bobojj

A múlt évben 6 pár fecske költött nálunk,az idén sajnos,csak 4 pár jött meg.

Szabó Béla

2021-05-25 15:11:30

Tiszafüred

Füredi út (Tiszaörvény)

füsti fecske

2021-04-12

legalább hetente

2

6ila

Pár 10 m-re egymástól villanyvezetéken ültek, a Füredi út 28. és 21. közelében

Hankóczi Attila

2021-04-17 18:20:35

Tiszafüred

Kormorán kikötő (Tiszaörvény)

füsti fecske

2021-04-12

legalább hetente

2

6ila

A Kormorán kikötőnél 2 egyed mozgott, időnként cm-ekre a folyó felett.

Hankóczi Attila

2021-04-17 18:25:17

Tiszafüred

Fürdi út (62 körny.) Tiszaörvény

füsti fecske

2021-04-02

naponta

1

6ila

Valóban 1 fecske "nem csinál nyarat, (még 2 sem) péntekre rossz idő lett, (csüt.1-n érk. az 1. füsti)pedig újabb egyed bukkant fel,kb. uo. mint az 1.,de egyelőre nm tudom, h. pontosan hova is. A fotók 2-án készültek, de lehet, h. az 1.-ről, egyszerre a kettőt röpködni láttam, de pihenni még nem. Ápr.5-én a rögzítéskor, másfelé (Örvényen)újabb egyedek nm jelentkeztek. Az adatbázis 2 órával korábbra menti az adatokat, mint valójában: most 15:10 van.

Hankóczi Attila

2021-04-05 13:10:52

Tiszapalkonya

Kossuth út 25

füsti fecske

2021-04-01

naponta

1

bobojj

Ma meg ékezett az első fecske,ilyen korán még soha nem jött meg.

Szabó Béla

2021-04-01 13:16:00

Tiszafüred

Füredi út (Tiszaörvény)

füsti fecske

2021-04-01

naponta

1

6ila

1 füsti du. "meghozta" a nyarat.(végre jó is ebben a Cov.19 krízisben, kora nyári meleg, szeles, száraz, itt az idén ma volt a legkellemesebb időjárás). Már de. is "gyanús" volt, de du-ra vált biztossá, h. valóban füstifecske/sic. Közeli fészekre jöhetett, (talán?) a magatartásából ítélve. (1.rögz. MMXXI.IV.1.csüt.)(az óra, perc, sec., hibás a felületen, 2 órával később "adatoltam" valójában. Fotó pótlás, és már 2 füsti van, 2-án pénteken újabb érk., nm oda ahova az első.

Hankóczi Attila

2021-04-05 12:50:35

Sándorfalva

Nádastó

füsti fecske

2021-03-28

naponta

20

2

Csikos Ferenc

Szeles időben a nádas felett

Csikos Ferenc

2021-03-28 18:15:07

Tiszapalkonya

Kossuth út 25

füsti fecske

2020-08-05

naponta

22

4

bobojj

Az idén 6 fészekből 37 kis fecske repült ki.Sajnos nagyon sokat levadásztak a ragadozó madarak kirepülés után.A környékünkön ilyen sok fecskét az elmúlt 10 évben nem láttam.

Szabó Béla

2020-08-05 14:15:25

Tiszapalkonya

Kossuth út 25

füsti fecske

2020-06-01

naponta

12

bobojj

Hat pár fecske van nálunk.három pár már kiköltött,egy pár tojáson ül,két pár fészkét béleli.Több fecske van nálunk mint az elmúlt években,de ezt tapasztalom a környezetünkben is.

Szabó Béla

2020-06-01 09:54:54

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 ... KövetkezőUtolsó
Összesen: 33 oldal / 660 sor
(=)

 

Útmutató

  • A fenti táblázatban láthatja a feltöltött megfigyelési adatokat. Belépés után további mezők is láthatóvá válnak, valamint az egyes mezők nevére kattintva sorba lehet rendezni az adatokat, s az alatta lévő kereső mezőkbe írt értékek vagy szövegek alapján szűréseket is végezhet, az alábbiak szerint:
    • szöveg típusú (string) adatokat tartalmazó mezők esetén a kereső mezőbe beírt karakterláncot (legyenek azok betűk és/vagy számok) tartalmazó rekordokat jeleníti meg a táblázatban.
    • = : szám vagy dátum típusú adatokat tartalmazó mezők esetén használható, s csak azokat a rekordokat jeleníti meg a táblázatban, melyek pontosan a kereső mezőbe beírt számot vagy dátumot tartalmazzák. Dátum esetén a táblázatban látható formátumban kell a keresett dátumot beírni (YYYY-MM-DD, pl. 1999-01-15)!
    • > és < : szám vagy dátum típusú adatokat tartalmazó mezők esetén használhatóak, s a keresőmezőbe beírt számnál vagy dátumnál nagyobb (>) vagy kisebb (<) értéket tartalmazó rekordokat jeleníti meg.
  • A táblázat alatti mezőbe írt számmal tudja beállítani, hogy hány sort szeretne látni egy oldalon. A szám beírása után a (=) jelre kell kattintani.
  • Az oldalak között lapozni a megfelelő jelekkel (Következő egy oldallal előre, Előző vissza, Utolsó a legvégére vagy Első az elejére ugrik) vagy az oldalszám linkekre kattintva lehet.
  • Ha belépett, akkor Ön is feltöltheti megfigyelési adatait.
  • Adatok feltöltésekor segítséget nyújt az kitöltendő űrlap alatt olvasható Kitöltési útmutató. Első alkalommal mindenképpen ajánlott elolvasni!
  • Ha saját feltöltött adatát szeretné kiegészíteni vagy módosítani, akkor a jobb oldalon látható  kell kattintania.
  • Ha saját feltöltött adatát törölni szeretné, akkor a jobb oldalon látható delete kell kattintania.

 

Várjuk az archív adatokat is!

Sokan évről-évre feljegyzik, hogy mikor látták az első gyurgyalagokat vagy fecskéket a lakhelyükön vagy a gyakran látogatott területeken. Ezek az archív érkezési adatok nagyon hasznosak lehetnek számunkra, ezért kérjük, hogy akik rendelkeznek ilyen régi adatokkal, azok töltsék fel az adatbázisba. Ha ismer olyan személyeket, akik hosszú évek óta feljegyezték ezeket az első észleléseket, akkor hívják fel figyelmüket erre a lehetőségre vagy kérjék el tőlük, s töltsék fel helyettük (ha ők erre nyitottak, de nem rendelkeznek internet kapcsolattal).

 

Kérjük, hogy az adatbázissal kapcsolatban felmerülő problémákkal és kérdésekkel forduljanak munkatársainkhoz, a fecskefigyelo@mme.hu e-mail címen!